2010. december 14., kedd

Az állatkínzás bűncselekmény!

Meg kell állítanunk a nevelésüket, a húsukért!
Meg kell állítanunk a megölésüket, a bundájukért!
Meg kell állítanunk az edzésüket, a szórakoztatásunkra!
Meg kell állítanunk a felhasználásukat, tudományos kísérletekre!

Kizsákmányoljuk az állatokat evésre, öltözködésre, szórakoztatásunkra, tanulásra! Az állatoknak jogaik vannak! Joguk van fájdalommentesen, kínzások nélkül élni! Nem nagyobb ketreceket akarunk, hanem ÜRES KETRECEKET!




AZ ÁLLATKÍNZÁS BŰNCSELEKMÉNY! NE HAGYD SZÓ NÉLKÜL! TÉGY ELLENE!

2010. november 22., hétfő

Akkor is ezt gondolnád rólam ha fogyatékkal élő lennék?

Vegetáriánusnak lenni, nem csak azt jelenti, hogy az illető nem eszik állatokat. Ez egy felfogás, világnézet. aki vegás, azt épp annyira érdekli az állatok jogai, mint az éhező gyerekek! Valamiért ők jobban oda figyelnek a kicsikre, az elnyomottakra, a sérültekre, a gyerekekre, egymásra.

Már napok óta fogalmazódnak bennem ezek a gondolatok. A világ minden részén élnek elesettek, éhezők, szegények, árvák, sérültek, gyengébbek. Ahogy azt sem értem, hogy miért kevesebb egy csirke, a kutyánál, vagy az oroszlánnál (erről írtam korábban, az sem értem miért teszünk negatív különbséget, szegények, éhezők, fogyatákkal élők és más emberek között. Ők semmivel sem kevesebbek nálunk! Egyenjogűak vagyunk mind! Ugyanúgy érzünk mindannyian. Mégis rosszul kezeljük a másságokat. Nem fogadjuk el egymást, ahogy létezünk. Mindig bírálunk és ítélkezünk! Ez undorító!Sok esetben nem tudjuk megmondani miért tesszük ezt, de elkezhetnénk mindannyian gyakorolni, hogy eltűntessük ezeket! Ne ítélkezzünk egymás felett. Mindannyian egyének vagyunk, minannyian érzünk. Miért fordulnak el az emberek a buszon a down-kóros kisfiútól??? Miért ül egyedül a mozgáskorlátozott lány a suliban??? Miért félünk a szemébe nézni annak, aki az egyik szemére vak???

Folytathatnám és tudom, hogy ti is mondhatnátok még, akár tapasztalatból is. Nézzetek magatokba és gondolkozzatok el azon, hogy van e hátrányos helyzetű barátotok! És ha nincs, miért nincs??? Nekem van...

2010. október 20., szerda

Minek a nagy tudás, ha rosszra használják?

Ha világűrből érkező, sokkal erősebb és intelligensebb lények szállnák meg a Földet, vajon jogosnak tartanánk-e, hogy élveboncolásnak vessenek alá bennünket? Pedig nyilván szépen el tudnák magyarázni, hogy ők mennyivel felettünk állnak és, hogy nem hiszik, hogy mi is érezhetünk fájdalmat, mint ők. Bizonyára megnyugtatnának bennünket, hogy tiszta, higiénikus ketrecekben fognak tartani és természetesen sajnálják, hogy durva kísérleteknek kell alávetniük minket, de meg kell értenünk, hogy ezt saját fajuk fenn tartására, javára teszik.

A világon az évente, kísérletekre áldozott állatok száma legalább 100 millió!, de lehet akár 3x annyi is!

Ezek a kísérletek a gyakorlatban nem sokat érnek és nagyon drágák - az egyetlen információ, amit nyerünk általa, hogy mekkora dózis kell az adott anyagból az öngyilkossághoz!!!


Ha ezek a kutatók égnek a vágytól, hogy embertársaikon segítsenek, miért a laboratóriumokba bújva árusítják ki orvosi és sebészeti tudásukat??? Nem a betegség és szenvedés elleni küzdelem színterein lenne a helyük? A világ sok régiójában nincs se orvos, se orvosság. Ha az élveboncoló az emberiséget kívánja szolgálni, menjen a dél-amerikai dzsungelekbe vagy az afrikai nyomornegyedekbe és kezdjenek el gyógyítani, betegségeket kezelni, amelyek csupán azért ölnek meg embereket, mert nincs orvos a közelben!

2010. október 19., kedd

Válaszok a legirritálóbb kérdésekre, amiket egy vegetáriánustól kérdeznek


-Nem gondolod, hogy a növények is éreznek?
-Amikor látsz egy répát a főúton a feje nékül rohanni és ordibálni, szólj! Te leszel az első szemtanúja az első zöldségnek, melyiknek van központi idegrendszere! (a növényeknek nincs központi idegrendszere, ezért nem éreznek fájdalmat)

-Akkor mit eszel?
-Úgy nézek ki, mint aki éhezik? Ugyanazt eszem, amit Te csak döglött állat nélkül.

-A vegásokat miért csak az állatok érdeklik?
-Húst enni, annyi mint ételt elvenni a szegénytől és etetni a gazdagot. Azzal, hogy vegás vagyok, nem csak állatoknak segítek, de világnal és benne élő embereknek is :)

-Mi a gond a tejivással? Az természetes.
-Tehát oda mennél egy tehénhez és szopnál tejet a tőgyéből? Nem? Most már nem is olyan természetes, ugye? A tehén teje, a borjának van, nem pedig az embereknek.

-Ha az állatok nem lennének boldogok, nem híznának.
-Szóval, ha bezárlak téged egy nagyon kicsi börtönbe, ahol nem tudsz mást csinálni csak enni, te fogynál???

-De a hús tele van proteinnel, ami szükséges az izmok növekedéséhez.
-Hát persze. Ezért olyan gyengék a gorillák!

Mentsd meg a Földet a késeddel és a villáddal!

Évente 52 milliárd állatot mészárolnak le hatalmas hús és tejtermék eladásszámot produkálva. Ezzel pusztítva a Földet. Nem egyszerű felfogni, miként is rombolja a haszonállat "gyártás" a bolygónkat. A globális felmelegedés második legnagyobb oka a haszonállat tartás! 18 %-át adja az üvegházhatásnak! Ha a globális felmelegedésről beszélünk, hallunk, akkor az első dolog, ami eszünkbe jut a közlekedés. Leginkább csak ezekről beszélünk. Különböző reklámokkal hívják fel a figyelmet és ösztönöznek bennünket, hogy inkább tömegközlekedést használjunk, ill. különböző módszerekkel is megpróbálják korlátozni az autók használatát. Pl.: páros-páratlan rendszám
Mégis, tudtátok a globális felmelegedésnek csak 13.5 %-át adja a közlekedés??? A túlzott hús fogyasztás, a haszonállat tartás azonban 18%-át! Ezért mondják, hogy jobb egy vegetáriánus sofőr, mint egy húsevő biciklis!

Tudtad, hogy miután egy tehén életet adott a kis borjának, rögtön teherbe ejtik ismét, ugyanis akár csak az embereknek, akkor termelődik tejük, mikor vemhesek?!

2010. október 7., csütörtök

Mi van a tányérodon?


Úgy vélem, hogy ha valaki húst eszik, akkor az igenis tudja, hogy kerül az az állat a tányérjára. Nézzen a dolgok mögé és lássa, hogy az a nem-emberi lény min ment keresztül. amikor beszélek ezekről, sokan azt mondják, hogy nem érdekli őket, ne folytassam, mert ők holnap is húst akarnak enni. Igenis, tudnotok kell! Vállaljátok ezt fel! Mert az az állat értetek szenved annyit, értetek hal meg!

Az emberek, mivel nagyobb az erejük, ők döntik el, hogy az állatok mikor és hogyan halnak meg. Ez vajon helyes???

Nézzük a folyamatot, miként kerül a hús a tányérra. Mit élnek át ezek az állatok.
-Megbélyegzés: marhák esetében, minden állatnak bélyeget sütnek az arcára. Mi még a fogászaton is érzéstelenítőt kérünk. Ők nem kapnak!

-Szarvtalanítás: fognak egy nagy fogót és szintén érzéstelenítő nélkül, levágják az állatok szarvát. Hatalmas fájdalommal, vérzéssel jár.

-Szállítás: mi jár a fejedben, amikor élő állatszállító kocsit látsz? Gondolsz arra, hogy ők épp a tányérodra igyekeznek? Elképzeled, milyen lehet ott? Annyira összezsúfolják őket, hogy gyakorlatilag egymás hátán vannak. Eltörnek a csontjaik, megfagynak a hidegben, a hosszú utazástól annyira fáradtak hogy még szállítás közben elpusztulnak.


-Tejtermelés:a teheneket egész nap láncon tartják. Nincs mozgásterük, nem látnak fényt, a saját ürülékükben állnak, mert hogy lefeküdni nincs hely. Antibiotikumot kapnak, hogy még több tejet termeljenek. Általában egy tehén 20 évig él, ezek a tehenek alig 4 évig. Szerinted egészséges tejet adnak?

-Véreztetés: amikor rendelni készülsz egy étteremben és azt látod, borjú, sertés, marha, legyen előtted a kép, ahogy ezeket az állatokat fellógatják, elvágják a torkukat és kivéreztetik őket. Elméletileg ilyenkor eszméletlenek, mert kapcsot lőnek az agyukba! de általában eszméletüknél vannak! gondolj csak bele!

-Borjú: a borjúkat 2 napos korukban leválasztják az anyjuktól. kikötik őket, hogy ne fejlődjenek az izmaik. Alom, víz és fény nélkül tartják őket. 4 hónapos! korukra pedig levágják őket.

Sok sok információt írhatnék még ide.Vegyetek tudomást ezekről! Ezek még nem is a legborzalmasabbak! Tudjátok, hogy mit esztek! Ezek az állatok éreznek! Nekik is fáj. Felfogják, hogy mi történik.
Ők nem felebarátok, nem beosztottak. Ők is élőlények!!!




2010. szeptember 26., vasárnap

Film ajánló

Earthlings - Földlakók




Egy Oscar-díjra jelölt dokumentumfilm, amely bemutatja, hogy az emberek mennyire függenek az állatoktól (ruházat, élelem, szórakoztatás. Párhuzamba állítja a Földlakókat. Megmutatja tiszteletlenségünket eme "nem-emberi" lényekkel szemben. Sok hasonló témájú filmet láttam már, de ez mindközül a legmagasabb színvonalú! Meg kell nézned!
YouTube-on teljes egészében megnézhető magyar felirattal is!

2010. szeptember 22., szerda

Gyógyászati kísérletek

Az állatkísérletek természetesen nem csak a kozmetikaiparban tévesztik meg a fogyasztókat. A gyógyászati célú állatkísérletek épp olyan veszélyesek és megbízhatatlanok, mint "szépészeti társaik".

Számos tragédia származott abból, hogy állatok százain letesztelt és ártalmatlannak ítélt termékek emberek halálát okozták - hiszen egy adott faj esetében kapott eredmények nem biztos, hogy egy másik faj esetében is ugyanazt mutatják.

Számos eredményt annak köszönhetünk, hogy NEM tesztelték le az adott terméket állatokon (pl. ma sem lenne aszpirinünk, ha azt macskákon is tesztelték volna) és bizonyára rengeteg jó termék sosem jutott el a nyilvánossághoz, mert - bár lehet, hogy emberre veszélytelen - , de esetleg állatoknál súlyos mellékhatásokat okozott.

Remélem egyet értetek velem abban, hogy kimondhatjuk: ha létezik ugyanolyan megbízható, ugyanolyan hatásos tesztelési metódus, akkor az állatkísérletet azzal HELYETTESÍTENI KELL!

Állatkölyköket vakítanak, süketítenek meg, hogy megnézzék, hogy maradnak életben majd felnõtt korukban, ha külvilági ingerek nélkül nõnek fel; második fejet mûtenek egy kutyára, hogy lássák, vajon mi fog történni (ez igen népszerû kísérlet és többen elvégezték már; minden esetben az állat halálával végzõdött), középkorinak beillõ kínzóeszközzel nyújtanak négy felé állatokat, hogy vajon mikor repednek szét a csontjaik; mesterségesen elgyengítik macskák gerincoszlopát, hogy megnézzék, vajon tudnak-e mozogni két lábbal vonszolva magukat; elektromos csatlakozókat mûtenek állatok agyába, hogy elektromos impulzusokkal félelmet és fájdalmat válthassanak ki bennük... és ez csak néhány példa. Ezek azok a teljesen felesleges, szükségtelen és céltalan kísérletek, amik ellen szerte a világon minden állatvédõ szervezet tiltakozik!

Szükség van ezekre vagy feleslegesek? Te mit kensz ezután magadra???

Kozmetikai állatkísérletek

Ahogy olvasgatok újabb és újabb információkat és meglátásokat találok az állatkísérletekkel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy nem beszélhetünk ezekről eleget. Szeretnék szélesebb körű információkkal szolgálni és szeretném, hogy Ti is minél többet tudjatok meg ezekről. Hiszem ezek az állatok értetek szenvednek, halnak meg!

Tudtad, hogy az állatkísérletek 63%-a hadászati célokat szolgál, 31%-ukat kozmetikai szerek tesztelésére használják, és alig 6%-uk az, amit gyógyászati célból végeznek!

Vegyük ezeket sorra:
Kozmetikai állatkísérletek


A kozmetikumok mellékhatásainak vizsgálatához általában háromféle kísérleti módszert alkalmaznak. Az LD-50-teszt azt méri, hogy a szernek mekkora adagjától pusztul el a kísérleti állatok, egerek, patkányok fele. Így tesztelik például a rúzsokat is. Azt, hogy egy sampon, hajlakk, szempillafesték irritálja-e a szemet, úgy ellenõrzik, hogy kalodába zárt, mesterségesen éberen tartott nyúl szemébe csöpögtetik az anyagot napokon keresztül; az állat természetesen elõbb-utóbb megvakul. A dezodorokat, arckrémeket emlõsállatok leborotvált testfelületére kenik, közben figyelik, mennyire pirosodik, duzzad a bõr, kialakul-e gyulladás, esetleg hosszú távon rákosodás.

Szükséges vagy felesleges?
A kozmetikaiparban végzett állatkísérletek feleslegesek, mert
-állatok kínzásával és megölésével járnak
-megbízhatatlan, pontatlan eredményt adnak
-költségesek
-számos megbízható alternatív kísérleti módszer létezik, melyekkel helyettesíteni lehet õket.

Válassz olyan terméket, amelyet nem teszteltek állatokon. Külföldön ezt "cruelty free" vagy "not tested on animals" cimke jelzi és már itthon is kapható több, kifejezetten állat- és környezetbarát termékcsalád. Ezeket nemcsak, hogy nem tesztelik állatokon, de legtöbbjük nem is tartalmaz állati eredetû anyagokat.

Egyik nagy kedvencünk a FREEMAN termékcsalád; hazánkban fõleg az arcápoló krémek, maszkok, bõrradírok, lemosók kaphatók, de a szomszédos országokban a tusfürdõtõl a samponig minden beszerezhetõ a cégtõl. Hasonló szellemiségben készülnek az Ilcsi-kozmetikumok is. Továbbá a már említett Oriflame, Clinique, Yves Roché, Tesco temékek.

2010. szeptember 16., csütörtök

Szerető gazdikat keresünk! SÜRGŐSEN!

A kutyákat 2 hónapja a telkünk közelében dobták ki. Átmenetileg be tudtuk őket fogadni, de megtartani nem tudjuk őket, mert rajtuk kívül még van 7 kutyánk és 18 macskánk. Öten voltak, még 3 szuka kutya gazdát keres! Csak megbízható, felelősségteljes, szerető gazdák jele...ntkezését várom. A kutyák elsősorban kertes házba valók, nagy mozgásigényű, játékos jószágok, kiváló jelző kutyák! Jelenleg kb. 3hónaposak lehetnek. Érd: Tolnai Éva (Nyíregyháza); 20/773-6014

2010. szeptember 14., kedd



World Day for Animals in Laboratories - ez az angol elnevezése annak a nemzetközi napnak, amikor az állatok jogaiért kiálló emberek végigvonulnak London belvárosának utcáin és tüntetnek, felhívva a figyelmet a laboratóriumokban kísérletezésre fogva tartott állatok megmentésére. Szórólapokkal, tüntetőtáblákkal, megdöbbentő képekkel és információkkal tárják fel az igazságot a londoni tömeg előtt, akik nem sokat sejtenek ezekről a csendben folytatott brutális kísérletekről. Lelkes állatbarátok hada vonul fel ilyenkor, hogy minél mélyebb nyomot hagyjanak a "civilekben". Valaki ezeket jelmezekkel teszi, valaki szívbe maró szavakkal, mondatokkal, az igazsággal! Nagyszerű érzés, olyan emberekkel végigvonulni szombaton London legforgalmasabb útvonalán, akik egy célért küzdenek! Te csatlakoznál???

Nézd meg ezt a videót!
http://www.youtube.com/watch?v=Yckyq9vC9fg&feature=related

2010. szeptember 9., csütörtök

Állatokon NEM tesztelt termékek


ALTERNATÍV MÓDSZEREK
Ma már számos, az állatkísérleteket helyettesítő alternatív módszert ismerünk, melyek valóban szigorú kritériumok szerint ellenőrzött (validált) eredményt adnak, gyorsabbak, lényegesen hatékonyabbak és sok esetben olcsóbbak az állatokon végzett teszteléseknél. Néhány alternatív módszer felsorolása példaként:
- sejt-, szövet- és szervtenyészetek használata állatok helyett
- számítógépes szimulálás (modellezés) és számítógép alkalmazása, mint adatbank
- boncolás és biopszia (mintavétel)
- mikroorganizmus-tenyészet használata
- klinikai és járványügyi tanulmányok végzése embereken
- statisztikák használata stb.

Néhány állatokon NEM TESZTELT kozmetikum – csak a példa kedvéért:
Avon termékek, Oriflame termékek, DM termékek, Ilcsi kozmetikumok, Tesco termékek, Tulasi termékek, Nivea

Állatokon kísérletező vállalatok

# Colgate-Palmolive Co. (Palmolive, Lady Speed Stick, Colgate, Ajax, Mennen)
# Johnson & Johnson (Johnson & Johnson, o.b. tampon, Johnson's Baby, Acuvue, Clean & Clear, Neutrogena, ROC, Compeed, Nizoral)
# L'Oréal (L'Oréal, Biotherm, Cacharel, Garnier, Giorgio Armani, Helena Rubinstein, Lancôme, Matrix Essentials, Maybelline, Ralph Lauren Fragrances, Redken, Soft Sheen, Vichy)
# Pfizer (Visine)
# Procter & Gamble (Duracell, Braun, Gillette, Tide, Ariel, Lenor, Mr Proper, Jar, Bonux, Pampers, Head&Shoulders, Pantene, Herbal Essences, Shamtu, Wash&Go, Blend-a-med, Blend-a-dent, Old Spice, Oil of Olay, Max Factor, Secret, Allways, Alldays, Tampax, OralB)
# Reckitt Benckiser (Veet, Calgon, Calgonit, Cillit Bang, Vanish, Strepfen, Nurofen)
# Schering-Plough (Dr. Scholl's lábápoló szerek)
# S.C. Johnson (Raid, Mr. Muscle, Pronto, Brise, Oust, Baygon, Off!, Autan, Duck)
# Unilever (Amodent, Axe, Baba, Dove, Lux, Rexona, Signal, Sunsilk, Hyperdol, Cif, Domestos, Flóraszept, Coccolino, Algida,Bertolli, Delma, Flora, Globus, Knorr, Lipton, Rama

Gondoltad volna? Hogy a szemcseppedet napokig cseppentik az állatok szemébe? Nem felesleges?? Egy részt, mert az ember szeme nem lehet ugyanolyan mint egy állaté... másrészt, ki az a hülye, aki napokig csepegtetne a szemébe??? Az állatkísérletek feleslegesek!!! Ennek úgy tudunk mi véget vetni, ha nem használjuk ezeket a termékeket!!!

2010. szeptember 7., kedd

A szépség ára! Megéri???


Van kutyád, cicád, hörcsögöd, kisegered vagy bármilyen kis kedvenced??? Mit tennél ha megtudnád, hogy a tusfürdőt, testápolót, rúzst, körömlakkot, hajfestéket stb. amit használsz, olyan ártatlan kis állatokon tesztelték, amilyen a tied is? Mennyit ér neked a szépséged? Képes lennél a kedvencedet ilyen kísérletek alá vetni? Ezektől az állatoktól rengeteg szeretetet, figyelmet kapunk. Mit mit adunk cserébe??? Vajon mit mondana, ha beszélhetne? Te mit mondanál el helyette??? Nyugodt szívvel használsz olyan kozmetikai terméket, melyet állatokon teszteltek? Vagy meg sem nézed? Ennyire sem érdekel??? Neked is van lehetőséged változtatni! Ne használj ilyen termékeket. Ne ilyen áron!!! Ne vessük őket alá fájdalmas kísérleteknek, csak azért hogy mi szebbek legyünk... nem ér ennyit, remélem belátod!

A következő bejegyzésben megosztom azoknak a termékeknek a neveit, melyeket NEM tesztelnek állatokon! Használd azokat!

2010. szeptember 5., vasárnap

Újra indulna a róka vadászat???



Alig 20 perce beszéltem a "világom" leg-leg-leg... személyével, és azonnal feladatomnak éreztem, hogy ezt megosszam veletek. Elmondta, hogy Angliában vissza akarják vezetni a róka vadászatot!!! Ez felháborító! Aláírásokat gyűjtenek, hogy ez sikerüljön nekik és az ellentábor pedig azért dolgozik, hogy ne! Nem tudok még! sokat az ügyről, de nem tudtam tovább várni, hogy ezt valahol közzé ne tegyem! Olyan rémisztő híreket tesznek közzé, ami a rókákat rossz fényben tünteti fel. Az emberek, mint mindig, most is hisznek a médiának. Befolyásolva vannak. Pedig ha csak egyszer is közelebb kerülnének valamilyen formában a rókákhoz, látnák, hogy nagyon kedves, aranyos kis állatok. Nehezen tudom felfogni és egyáltalán nem tudom elfogadni, hogy erre szükség lenne!! Miért kell bántani őket???? Már annyiszor feltettem a kérdést, hogy miért nem tudunk az állatok mellett élni, miért nem tudjuk hagyni őket hogy mellettünk éljenek???
A leg-leg-leg- személynek üzenem, hogy kitartás, harcolj értük!!! Gyűjts minél több aláírást, hogy azok a bizonyos ... személyek ne vihessék véghez ezt a szörnyű dolgot! Hajrá Állatvédők!!!
(amint bővebb információkat tudok meg, azonnal közölni fogom!)

2010. augusztus 4., szerda

Könyv ajánló



"Az állatok védelmét komoly szakmai kérdésnek tekintem, amely meggyőződésem szerint kivételesen nagy figyelmet érdemel ma, az állatok soha nem látott mértékű kizsákmányolásának korában" -- írja Richard D. Ryder, aki kísérleti, majd klinikai pszichológusként maga is sok állatkísérlet szemtanúja volt. 1969 óta küzd az állatok jogaiért. A tudomány áldozatai című, két évvel ezelőtt magyarul is megjelent könyvében -- amely felkavaró vádirat, és mindmáig alapműnek számít -- ő irányította rá a nemzetközi sajtó és tömegkommunikáció figyelmét az "embersovinizmus" tarthatatlan voltára. Ez volt az első eset, hogy egy modernkori tudós megtámadta az állatkísérletes kutatást.

2010. július 14., szerda

HÍRES EMBEREK, ÉRVEK A VEGETARIANIZMUSRÓL II.




„A Föld bőségesen ellát bennünket ártatlan ételekkel, olyan lakomákat biztosít nekünk, amelyekhez nem tapad vérontás, vagy mészárlás. Csak a fenevadak csillapítják éhüket hússal. (Püthagorasz)

„Valóban azt kérdezed, mi oka volt Püthagorasznak arra, hogy nem fogyasztott húst? Én részemről azon csodálkozom, hogy milyen véletlen folytán, és milyen elmeállapotban érinthette szájához az első ember az alvadt vért, és vehette ajkaihoz egy halott teremtmény húsát, és hogyan rakhatott az asztalra halott, áporodott testeket, és hogy merészelte élelemnek és táplálónak nevezni azt, ami kis idővel azelőtt még bőgött, kiáltozott, mozgott és élt. Hogyan képes egy személy kibírni azt a látványt, mikor torkokat metszenek el, bőrt nyúznak le és végtagokat tépnek ki a testből? Hogyan képes orra a bűzt elviselni? Hogyan nem undorodott meg attól a szennyeződéstől, ami salakkal való érintkezés, és az ebből a sebekből származó nedvek és váladékok magába szívása eredményezett? Minden bizonnyal nem oroszlánokat és farkasokat eszünk meg önvédelem céljából, hanem éppen ellenkezőleg, ezekkel nem törődünk, viszont az ártalmatlan és szelíd állatokat lemészároljuk, akiknek nincs fullánkjuk, vagy veszedelmes fogsoruk, amivel bánthatnának minket. Egy kevés hús kedvéért megfosztjuk őket a naptól, a fénytől és életüktől, melyhez joguk van, születésüknél és létüknél fogva.” (Plutarkhosz)
„Nem lehet jogunk azokra az állatokra, melyek a szárazföldön élnek, ugyanazzal táplálkoznak, ugyanazt a levegőt szívják, ugyanazt a vizet isszák, mint mi, kétségbeesett kiáltozásaik kínosan hatnak ránk, mikor leöljük őket úgy, hogy szégyenkeznünk kell cselekedetünk miatt.” (Plutarkhosz)
”Aki nem értékeli az életet, az nem érdemli meg azt. Ezen állatok ivadékait elválasztják a szüleiktől, feldarabolják, barbár módon lemészárolják őket. Bár az ember az állatok királya, mégis borzalmas dolgokat művel. Mások élete árán élünk. Temetőhelyek vagyunk. Gyerekkoromtól visszautasítottam a húsevést.” (Leonardo da Vinci)
„A húsevés egyszerűen immorális cselekedet, mivel olyan aktust követel, mely ellentétben áll az erkölcsi érzékekkel – gyilkosságot. A gyilkossággal az ember nemcsak hogy legmagasabbrendű lelki képességének, a hozzá hasonlatos élólények iránti együttérzésének vet gátat, hanem a saját érzékei megerőszakolásával maga is kegyetlenné válik.” (Lev Tolsztoj)
„A növényevés, melyet már ősidőkben hirdettek, sokáig lappangott, de jelenleg évről-évre, naponta, egyre több embert hódít meg és eljön az idő, amikor a vadászat, az élveboncolás és ami a fődolog: az íny kielégítésére való ölés egyidejűleg meg fog szűnni. (...) Manapság, mikor mindenki tisztában van vele, hogy az állatoknak akár szórakozásból (vadászaton), akár ínyességből való kivégzése - vétek, a vadászat és a húsevés már nem közömbös, hanem egyenesen bűnös cselekedet, mely, mint minden gonoszul és tudatosan véghezvitt cselekedet, sok egyéb és még gonoszabb cselekedetet von maga után.” (Lev Tolsztoj)
„Miért fáj nektek, ha láttok egy állatot, amelyet a vágóhídra visznek? Azért, mert lelketek mélyén érzitek, mily borzalmas és igazságtalan dolog védtelen és ártatlan állatot ölni... Kövessétek szívetek hajlamát, ne tartsátok fenn többé ártatlan teremtmények mészárlásának szokását, hanem mondjatok le a hússal való táplálkozásról.” (Lev Tolsztoj)
„Az a balga hit, hogy az állatokkal szemben való viselkedésünknek nincs erkölcsi jelentősége - vagy hogy ennek az erkölcsi felfogásnak nyelvén szóljunk: az állatokkal szemben nincsenek kötelességeink -, felháborító durvaság és barbárság.” (Schopenhauer)
„Tizenhat éves lehettem, mikor egy Tyron nevű író könyve került a kezembe, aki növényevő étrendet ajánlott olvasóinak. Úgy határoztam, megkísérlem. (...) hamar elköltöttem könnyű étkemet, gyakran nem többet, mint egy darab sült tésztát vagy egy szelet kenyeret, egy marék mazsolát vagy egy sütőmestertől való gyümölcsöslepényt meg egy pohár vizet¬ a többi időmet pedig tanulásra fordíthattam, sőt jobban is haladtam, lévén az elme tisztasága és fürgébb észjárása az evés–ivás mértékletességének jutalma.” (Benjamin Franklin)
„Meggyőződésem szerint mindenki, aki magasabb vagy költői képességeit a maguk teljességében akarta megtartani, mindenkor nagyon is hajlott afelé, hogy megtartóztassa magát az állati tápláléktól. (...) valóban az emberi faj jótevőjének fog számítani az, aki megtanítja majd az emberiséget, hogy beérje ártatlanabb, egészségesebb táplálkozással. Tulajdon tapasztalataimtól függetlenül is kétségtelennek látom: az emberiség fejlődésének útja, hogy lemondjon a húsevésről, ugyanúgy, mint ahogy a vad törzsek abbahagyták egymás megevését, amikor civilizáltabb törzsekkel kerültek kapcsolatba. (Henry David Thoreau)
„Huszonöt évig kannibál voltam. Azután lettem csak vegetariánus. Shelley nyitotta ki a szememet, tőle tanultam meg, milyen barbár vagyok a táplálkozásban, de a gyakorlatban csak 1880¬ban vagy akörül változtathattam az életmódomon, amikor Londonban megnyíltak az első vegetariánus éttermek. Vegetarianizmusom furcsa hatást vált ki kritikusaimból. (...) A kritikus igyekszik végigcsinálni szokott, mutatós tollgyakorlatát, de torkára megy a vágóhidakon kiömlő vér, s felrémlenek előtte a vásárcsarnokok iszonyú hullahegyei. Ez az egész mauvaise honte (műfelháborodás) a húsevő mardosó önvádja olyan valaki láttán, aki élő bizonyság arra, hogy sem hús, sem hal, sem baromfi nem okvetlenül szükséges az életben és az irodalomban elérendő sikerhez.” (G. B. Shaw)
„Még ha esetleg ki is mutatnák a húsevésről, hogy jótékony hatással van az egészségre, akkor sem fogyasztanék húst.” (I. B. Singer)
„A három nagy átok: a húsevés, az alkohol és a dohányzás, valamint a velük járó kicsapongó és testi szenvedélyek lehetetlenné teszik a boldog életet, Isten fiait az állat színvonalára süllyesztik le és városaink lebujaiból a pokol tornácát csinálják meg." (Arnold Hills)
„A vegetarianizmus egyfajta bojkott. Amíg nem vonjuk bojkott alá a húst és az állatgyárak más termékeit, addig mindannyian hozzájárulunk a nagyüzemi állattartás és az élelmezésre szánt állatok tenyésztésében használt egyéb kegyetlen módszerek létéhez, virágzásához és gyarapodásához.” (Peter Singer)
„A húst nem tekintem semmilyen szinten szükségesnek számunkra semmilyen klimatikus viszonyok között, ahol az ember normálisan meg tud élni. A húsétel alkalmatlan fajtánk számára. Tévedünk, mikor lemásoljuk az alacsonyabb szintű állatvilágot - ha egyszer magasabb szinten vagyunk.” (Mahatma Gandhi)
„Ugyanaz a véleményem ma, mint akkor volt. Számomra a bárány élete nem értéktelenebb, mint egy ember élete. Vonakodnom kellene, hogy elvegyem egy bárány életét az emberi test kedvéért. Fenntartom, hogy minél tehetetlenebb egy teremtmény, annál inkább az ember feladata megvédeni az ember kegyetlenségétől.” (Gandhi)
„Egy nemzet nagysága és morális fejlődése lemérhető azon, hogyan bánnak az állatokkal.
Az élveboncolás a legsötétebbike azoknak a sötét bűnöknek, melyeket az ember ma elkövet Isten és szépséges teremtése ellen. Nem illik mindennapi imáinkba belefoglalni a könyörületes Isten áldását, ha mi viszont nem gyakorlunk elemi könyörületet a többi teremtménytársunk iránt.” (Gandhi: A vegetarianizmus erkölcsi alapjai)
„Teljes lelkemből iszonyodom az élveboncolástól. Minden ártatlan vértől foltos tudományos felfedezést lényegtelennek tekintek.” (Gandhi)
„Amikor egy ember démoni lelkületű, nem könyörül a szegény állatokon, s így vágóhidakat épít. Ebben a kali-korban a könyörületesség tulajdonsága szinte teljesen kiveszett. Ezért van, hogy az emberek és a nemzetek örökké harcolnak és háborúznak egymással.” (Sríla Prabhupáda)
„Napjainkban szerte a világon ezer és ezer vágóhíd működik, melyeket az anyagi fényűzésért megőrülő, felfuvalkodott emberek tartanak fenn” (Sríla Prabhupáda)

„A tehenek értéktelen füvet esznek és helyette csodálatos módon, tej formájában biztosítják az állati fehérjéket anélkül, hogy ezért erőszakhoz kellene folyamodnunk.” (Ísvara Krsna dása)
„A közhiedelemmel ellentétben egy jól tervezett vegetáriánus étrend, ami kizárja a húst, a szárnyasokat és a halat, képes biztosítani a szükséges fehérjét a sportolók számára is. Nem kell húst ennünk ahhoz, hogy erőt, vagy sovány testtömeget nyerjünk.” (Anita Bean – sporttáplálkozás kutató)
„Bill Pearl soha nem próbált rábeszélni arra, hogy legyek vegetáriánus, de arról sikerült meggyőznie, hogy vegetáriánusból is lehet testépítő bajnok” (Arnold Schwarzenegger)
„Amikor az állatokat lemészárolják, a salakanyagok, melyeket egyébként az állat vére elszállít, benne maradnak az azonnal bomlásnak induló húsban. A húsevők szervezetébe beépülnek a mérgező melléktermékek, amelyek egyébként vizelet formájában kiürülnének az állat szervezetéből. Amikor a húst vízben főzik, akkor a salakanyagok vízben oldódó kivonatként, úgynevezett „hús-teaként” jelennek meg. E „tea” összetevőit analizálva a kutatók azt találták, hogy összetétele erősen emlékeztet a vizeletére. (Dr. Owen S. Parrett)
„A vegetáriánussá válás nem pusztán jelképes gesztus. Nem is csupán próbálkozás arra, hogy elhatároljuk magunkat a világ csúf valójától, hogy tiszták maradhassunk és mentesüljünk a mindenütt folyó kínzástól és vérontástól. A vegetáriánussá válás egy igen gyakorlatias és hatékony előrelépés afelé, hogy beszüntessük a nem-emberi állatok leölését, illetve a nekik okozott szenvedést.”
„Aki húst avagy más állati eredetű táplálékot fogyaszt közvetve hozzájárul az állatok tárgyként, eszközként kezeléséhez, rossz, méltatlan körülmények között való tartásához, kínnal teli életéhez és kényszerű halálához. A húsevés nem más, mint az állatoknak okozott fájdalom igenlése.”
”Minél kevesebb ember eszik állati eredetű ételt, annál kisebb iránta a kereslet, s ezzel egyenesen arányosan csökken az élelmezési célra nevelt és levágott állatok száma”
„Az ember eredendően nem húsevő, hanem mindenevő, így mivel nem élettani szükséglete a húsevés, van választási lehetősége. Akinek pedig van választása, az szabadsággal is rendelkezik.”
„A növényevés minden vonatkozásban teljes értékű étrendet biztosíthat, sőt egészségügyi előnyei számos vonatkozásban jóval meghaladják a húsevését (pl. a koleszterinproblémák felszámolása, rák, daganatok stb. kockázatának csökkentése, életkor meghosszabbodás). A hús nélküli társadalom lehetőségét jól szemlélteti India több ezer éves kultúrája.”
„Azok az állatok, melyekből, mint arctalan masszából a húsevők ételei készülnek épp olyan idegrendszerrel rendelkező, érző, egyedi lények mint mi emberek, ezért elfogyasztásuk következetlenség saját erkölcsi normáinkkal szemben - durva antropocentrizmus, vagy mint R. D. Ryder mondaná fajizmus (speciesism) - , hiszen a velük azonos, vagy náluk alacsonyabb értelmi, érzelmi és kommunikációs szintű emberek (csecsemők, kisgyermekek, értelmi fogyatékosok, szenilis öregek) húsának felhasználását szigorúan elutasítjuk, őket mégis élelemnek tekintjük. Mi más alapja lehetne e megkülönböztetésnek, mint saját fajunk téves elveken nyugvó, önkényes előnyben részesítése más fajok rovására? A vegetarianizmus segít kiiktatni ezt a logikai önellentmondást.”
„A fejlődő országokban pusztító éhínség leküzdésében a könnyebben előállítható növényi fehérje alkalmazása valódi megoldást nyújthat, a kétszeres fehérjetermelést igénylő (növényi takarmányból állati protein), így költségesebb és nehézkesebb állattartás helyett. A vegetarianizmus ennélfogva nemcsak állat-, hanem humánjólléti érdek is.”
„A húsevés mellet egyetlen komoly ok szól: a megszokás. Aki kellő felelősséggel és tudatossággal viseltetik az élővilág iránt, és nem kíván hozzájárulni az állati szenvedés előidézésében és fenntartásában, az képes lemondani ízlésbeli megrögzöttségéről.”
„Szókratész a vegetáriánus étrend mellett emelte fel a szavát, mert ez az állam mezőgazdasági forrásainak a legokosabb felhasználását teszi lehetővé. Figyelmeztet arra is, hogy ha az emberek állatokat kezdenének enni, akkor több legelőre lenne szükség és ez elkerülhetetlenül háborúhoz vezet.”
„Aki a saját boldogságát keresve élőlényeket büntet vagy öl - akik szintén a boldogságra vágynak - az nem fogja megtalálni a boldogságot a halál után.” (Dhammapada)
„Az az ember, aki más élőlényeknek árt, az nem jut a mennybe még akkor se ha énekelte a Védák himnuszait, adományozott, lemondásokat végzett vagy esetleg áldozatokat mutatott be. Az erőszakmentesség a kegyesség legmagasabb formája.” (Padma Purana 31.25-25)
„Az a kegyetlen és nyomorult ember, aki mások élete árán tartja fenn létét, megérdemli, hogy saját érdekében megöljék, másképp tettei a mélybe rántják.” (Srímad Bhágavatam 1.7.37)
„Nem szabad, hogy a te Isten által adott testedet arra használd, hogy elpusztítsd Isten teremtményeit, legyen az ember, állat vagy bármi más.” (Yajur-veda samhita 12.32)
„A következő személyeket tartják az állat gyilkosának: azt aki megengedi, aki megöli, aki feldarabolja, aki megveszi vagy eladja, aki elkészíti, aki felszolgálja és aki megeszi.” (Manu-smrti 5.51)
Néhány híres vegetáriánus:

Ókor:
Püthagorasz - misztikus bölcselő, Asóka - buddhista uralkodó, Empedoklész - filozófus, Szókratész - filozófus, Platón - filozófus, Arisztotelész - filozófus, Theophrasztosz - filozófus, Epikurosz - filozófus, Ovidius - költő, Seneca - filozófus, pedagógus, Confucius – filozófus, Plutarkhosz - filozófus, író, Plótinosz - filozófus, Porphüriosz - filozófus, Jamblikhosz - filozófus, Hésziodosz, tüanai Apollóniosz, stb.

Középkor:
Assisi Szt. Ferenc - szerzetes, Leonardo da Vinci - művész, Isaac Newton – fizikus, Szt. Bonaventura - teológus, Szt. Antal, Luigi Cornaro, Thomas More, John Ray, stb.

Újkor:
Jean-Jacques Rousseau - filozófus, Voltaire - író, filozófus, Pierce Bysshe Shelley - költő, Lev Tolsztoj - író, Emanuel Swedenborg - teológiai szerző, Richard Wagner - zeneszerző, Henry David Thoreau politikai gondolkodó, John Wesley, stb.

XX.század:
Albert Schweitzer - orvos, Mahatma Gandhi - politikus, gondolkodó, Henry Salt - filozófus, Albert Einstein - fizikus, Prof. Peter Singer - filozófus, Tom Regan - filozófus, Richard D. Ryder - pszichológus, Roslind and Stanley Godlovich - filozófus, Gary Francione és Anna Charlton - jogász, filozófus, Bernard Shaw – író, Upton Sinclair Benjamin, Spock Annie Besant, stb.

Sportolók:
Bill Walton - kosárlabdázó, Paavo Nurmi - finn hosszútávfutó, Murray Rose - Olimpiai Bajnok úszó, Edwin Moses – atléta, Carl Lewis – 9x Olimpiai Bajnok atléta, Dave W. Scott - 4x Ironman Világbajnok, Dr.Ruth Heidrich (68!Éves) - 6x Hawaii Ironman Világbajnok, Natascha Badman - ’98-as Havaii Ironman Világbajnok, Martina Navratilova – teniszező, Ferdinand „Superman” Mack - 4x profi kickbox Világbajnok, Frank Zane - Mr.Olympia, Bill Pearl – Body Builder, Kőbán Rita – 2x Olimpiai Bajnok kajakozó, 14x Világbajnok stb.

Színészek:
Brigitte Bardot, Bruce Lee, Drew Barrymore, Elizabeth Berkley (Showgirls), Tracy Bingham (Baywatch), Orlando Bloom, Julie Brown, Penelope Cruiz, Willem Dafoe, Danny DeVito, Cameron Diaz, Michael J. Fox, Richard Gere, Woody Harrelson, Josh Harnett, Dustin Hoffman, Ashley Judd, Tobey Maguire, Demi Moore, Paul Newman, Gwyneth Paltrow, Brad Pitt, Natalie Portman, Steven Seagal, Brooke Shields, Alicia Silverstone, Hillary Swank, Terence Hill, Naomi Watts, Dennis Weaver, Kate Winslet, Reese Witherspoon, Natalie Imbruglia – énekesnő, Paul and Linda McCartney - zenész, George Harrison - zenész, stb.

2010. július 4., vasárnap

Ezután kérdezze meg valaki, miért vagyok vegetáriánus!

Egy kedves barátom ajánlotta figyelmembe a következő írásokat. Neki itt is szeretném megköszönni! :)
Szeretném, hogy minél többen olvassák el és kicsit gondolják át a következő sorokat.

AZ ÁLLATOK JOGAIRÓL

Életünk színpadán az állatoknak nagyrészt a vesztes, a préda szerepe jutott. A tudomány és az általa diktált világkép csak rontott a helyzetükön. A technikai civilizáció bűvöletében élve sokan önkényesen felhasználható biológiai gépezeteknek hiszik az állatokat. A közkeletű tévfelfogás szerint az ember nem élhet hús nélkül, az állatkísérletek pedig nélkülözhetetlenek. Miközben házi kedvenceinket dédelgetjük, az állatok tömegeit hajlamosak vagyunk pusztán bőr- és élelmiszeripari alapanyagnak tekinteni, akik/amik csak azért léteznek, hogy - akár életük árán is - kiszolgálják az igényeinket.

Kételkedünk e hozzáállás ésszerűségében és jogosságában.

Mit együnk?
Táplálkozásunk mikéntje nem pusztán élettani kérdés. Eltöprenghetünk rajta, hogy az alkat, az értelem, vagy morális megfontolások szerint döntsünk mindennapi táplálkozásunk kérdésében. Az ember vegyes táplálkozással is képes élni, de érdemes megfontolni, hogy valóban szükségünk van-e a húsfogyasztásra? Úgy tűnik, hogy a húsevéssel még testi szinten is többet ártunk magunknak, mint amennyi hasznunk származik belőle. Sokszázezer vegetáriánus példája mutatja, hogy hús nélkül is teljesen kielégítően, sőt egészségesebben lehet táplálkozni.

A táplálkozással foglalkozó orvosok szerint a nyers hús 18% fehérjét tartalmaz, de sütés és főzés közben a hasznos fehérje mennyisége a felére csökken. A hús ásványi sókban és szénhidrátban szegény. Az emésztése során keletkezett, megemészthetetlen anyagok a bélfalhoz kötődve megteremtik a rákos daganatok kialakulásának feltételét. A túlzott húsevés fékezi a B12 vitamin (illetve a B-komplex) szintézisét, ez pedig vérszegénységhez vezethet. A nagymértékű húsfehérje-fogyasztás részben felelős a koszorúérkeringés-elégtelenségért, az infarktusokért, ezen kívül megterheli a máj működését is, mivel lebomlása a májban történik (részben) karbamid és húgysav formájában. A fölösleges húgysav kiürítése fokozott erőfeszítést igényel a veséktől, ez pedig megnöveli a vesekő és a köszvény kialakulásának kockázatát.

A hús ráadásul sok mérgező anyagot tartalmaz, ezek feldolgozásához a szervezetnek hatalmas mennyiségű energiát kell elvesztegetnie. Ilyen mérgek: a levágott állat véréből származó toxikus anyagok: baktériumok és gyógyszermaradványok, hormonok, antibiotikumok. Az állat levágása alatt egyéb mérgek is képződnek (úgynevezett félelmi vagy stresszhormonok), amelyek az egész vérrendszert ellepik.

Az ember napi fehérjeszükséglete 70-90 gramm között van, amihez könnyen hozzájuthatunk tejből, tejtermékekből, és változatosan összeállított növényi étrend segítségével: zöldségek, gyümölcsök, magvak, diófélék, gabonafajták felhasználásával. Ma már több száz kötetnyi irodalom segít bennünket az erőszakmentes és egészséges táplálkozási szokások kialakításában.

Mit engedhetünk meg magunknak?
Van-e jogunk arra, hogy halálra ítéljünk egy állatot? Az asztalra kerülő állatok végigszenvedik életüket csak azért, hogy pár percnyi kellemes ízélményt okozzanak fogyasztóiknak - gondoljunk a nagyüzemi állattartás borzalmaira. Az állatok megérzik a halál közeledtét, rettegnek, és éppúgy szenvednek, mint az ember. Egy húsevő ember miatt életében mintegy 8000 állatot kell megölni.

A hosszú távú állatszállításkor az országokon átszáguldó kamionokban a vágóállatok gyakran megellenek, az állatok nagy része az úticél elérése előtt elpusztul a túlzsúfoltság, a rossz bánásmód és a levegőtlenség miatt. Magyarországi tranzitútvonallal például Lengyelországba, Romániába, Olaszországba, Spanyolországba szállítanak állatokat - az út több napos, akár 60-90 órát is a kamionon töltenek az állatok. Vannak szállítmányok, amelyek a Távol-Keletre utaznak rituális vágóhidakra, közben az állatok hetekig nyomorognak a hajókon.

Egyenesebb megoldás lenne, hogy ha valaki már mindenképpen húst akar enni, akkor szembenézne ennek erkölcsi súlyával, és a tömeges állatkínzás és mészárlás helyett helyben, magának vágná le az áldozatát. Csak magunkat csapjuk be azzal, hogy „tiszta marad a kezünk”, ha a piszkos munkát vágóhídi bérgyilkosok végzik el helyettünk.

Távol-Keletről is érkeznek hozzánk illegális állatszállítmányok. „Jó hír” az ínyenceknek - egyes kínai éttermekben már kapható az asztalnál élve megskalpolt majom agyveleje. A vacsora feltűnően csendes előzőleg már kivágták.

Ökológiai megfontolások
„Felfaljuk Földünket” - mondja az a sajnos csak maroknyi természetvédő akik felelősséget éreznek bolygónk jövőjéért. A vegetáriánus táplálkozásnak globális, ökológiai pozitívumai is vannak.

Tíz hektár legelő szükséges egy bizonyos mennyiségű állati fehérje létrehozásához, de ugyanennyi növényi fehérjét egy hektárnyi területen meg lehet termelni. Tehát kilenc hektárnyi földterület megy kárba. Globális méretekben ez azt jelenti, hogy a világ éhező országait bőven elláthatná az a növényi táplálék, amit az állatok takarmányozására fordított földterületen állítanának elő.

A nagyüzemi állattartás helyrehozhatatlan károkat okoz a Földünkön azzal, hogy a legelők terjeszkedéséhez erdőket pusztítanak el. A gyorséttermek-mammutvállalatok esőerdőket irtatnak ki a hamburgerekbe kerülő állatok takarmányoztatása miatt, ami külföldön gyakori tiltakozásokat eredményez. Bár itthon a „junk food” éppen virágkorát éli, ennek hátrányai nem annyira köztudottak.

A tenyésztett állatok által termelt irdatlan mennyiségű ürülék szintén égető probléma környezetünk terhelése szempontjából. A földbe kerülő ürülék (főleg a sertéstrágya) nagy mennyiségben tartalmaz ammóniát, és más olyan mérgező anyagokat, amelyek a légtérbe kerülve hozzájárulnak a savas esők pusztító hatásához. A természet csípős könnyekkel siratja az ártatlanul elpusztított élőlények millióit.

Szőrmeipar
„Az állatok fájdalommentesen halnak meg, és életkörülményeik megfelelőek a számukra. A rossz bánásmód látható lenne a bundájukon.” - mentegetőznek az állattenyésztők. A Times szerkesztői rovatában ezzel szemben ezt olvashatjuk: „Állatokat felhasználni olyan jelentéktelen célokra, mint kozmetikai kísérletek és a szőrmedivat, nem az emberi jólétet szolgálja, hanem az emberi hiúságot, a magasabb profitot, és az anyagi hasznot. Ebből következik, hogy az állatok ilyesfajta célokért való feláldozása nem igazolható.”

Az elmúlt tizenöt évben a szőrmeipar hanyatlásnak indult: a prémjükért tenyésztett állatok száma ötvenmillióról harmincmillióra esett vissza. Sajnos a vezető divattervezők manapság ismét igyekeznek divatba hozni a prémet, ami fokozódó szenvedést ígér az állatoknak.

A szőrmeipar telepek szűk ketreceiben az állatok viselkedése abnormális, sztereotíp, a nőstények gyakran felfalják kölykeiket. A leölés módszerei gyakran lassúak, fájdalmasak; kedvelt módszer a traktor kipufogógázát az állatokkal teli dobozba vezetni. Egyes búvárállatok - például a nyérc - sokáig képesek visszatartani lélegzetüket, haláltusájuk így percekig is eltart. Magyarországon engedélyezett a szénmonoxidos módszer. A halálos injekciók közül sok légzésbénulást okoz, miközben az állat tudatánál marad.

A szőrme luxuscikk, csodálatot és tiszteletet kölcsönöz viselőjének. Azonban hiúságunk legyezgetése érdekében szenvedésre és kínhalálra ítélni az állatokat - védhetetlen álláspont.

Állatkísérletek
„Az állatkísérletek a betegségek megszüntetése érdekében, jólétünk, biztonságunk érdekében zajlanak.” - tartja a közvélemény. Nem pótolhatók-e ma már ezek a cseppet sem fájdalommentes procedúrák?

„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik.” - írta Mahatma Gandhi, aki a viviszekciót (az élveboncolást) a védtelen lények ellen elkövetethető legsötétebb bűnnek nevezte.

„A szabályozottság ellenére tovább folyik az állatok holokausztikus mértékű feláldozása a tudomány szolgálatában, elképzelhetetlen kínokat, és gyötrelmeket okozva ezzel a kísérleti állatoknak. Ha el tudnánk képzelni, mi folyik a laboratóriumokban, álmainkat kísértené, és nappal sem lehetne egy vidám és gondtalan percünk.” (Dr. Ralph Bircher, Viviszekcióellenes Orvosok Nemzetközi Szövetsége).

Igaz, hogy az élettan néhány ma ismert eredménye az állatkísérletekből származik, vagy a transzplantációs sikereket állatokon végzett vizsgálatok előzték meg (pl. szívátültetést először kutyákon hajtottak végre). Ma már azonban, néhány alapkutatástól eltekintve, gyakorlatilag ugyanazok a kísérletek folytatódnak ismétlődően évről évre, ugyanazon módszereket elvégezve, és ugyanazon szenvedéseket okozva az állatoknak. Évente 800 millió állat pusztul el a laboratóriumokban - percenként 25 állat. „Új ötletek” híján a régi kísérleteket ismételgetik, főleg a kutatói pénztámogatás megtartása érdekében. Az állatkísérletek alig 1%-nak van bármiféle gyakorlati haszna, ám ezek nagy részéhez más úton is eljuthatnának.

Sok kutatás pedig vakvágányon halad: például nem találtak humán típusú rákos daganatot állatokban, azaz minden faj speciális rákfajtát produkál. A dohányfüst pedig az állatoknak nem okoz tüdőrákot, ennek ellenére sok meddő kutatás tovább folytatódik - a kutatói támogatás persze nem marad el. Nemegyszer előfordult az is, hogy állatokon bevizsgált, és eredményesnek talált gyógyszerek emberek halálát okozták. A történelem egyik ilyen súlyos gyógyszerkatasztrófája volt a várandós nőknek adott thalidomide hatóanyagú nyugtató esete (Contergan-tragédia), amikor a „kipróbált” gyógyszer hatására több tízezer gyermek vált nyomorékká.

Ma már az orvosok nagy része elismeri, hogy az emberi betegségek egy jelentős hányadát gyógyszerek okozzák. A gyógyszergyártás az egyik leggazdagabb iparág, amelynek érdeke újabb és újabb pirulák forgalomba hozása. A mellékhatások kezelése újabb gyógyszereket igényel, amelyhez újabb megbízhatatlan állatkísérletek tömkelegére van szükség. A kör bezárul.

Sok biológus és orvos szerint a laboratóriumi állatok nem csak az emberi szervezetet nem képesek modellezni, de még az ugyanolyan fajú, de normál körülmények között élő egészséges, vagy beteg állatokat sem. Ezek alapján 1986-ban, a Zürichben tartott Állatorvosi Kongresszuson a résztvevők nyilatkozatot írtak alá, mely szerint az állatorvos-tudományban semmiféle állatkísérlet nem indokolt.

„Csak személyes tapasztalattal lehet haladást elérni, valós helyzetek, különbségek, és komplikációk megfigyelésével. A provokált betegségek utópisztikus modellek, nem azonosak a valódi betegséggel. Ezek olyan dolgok, amelyek sohasem lehetnek teljesen előre láthatóak, minden eset egyedinek tekintendő. Ezért kell kategorikus NEM-mel válaszolnom az állatkísérletek szükségességének kérdésére az állatorvos-tudományban.” - írta A. Menache, az élveboncolást ellenző orvosszervezet tagja.

Az állatkísérletek tehát jórészt feleslegesek, és pótolhatóak. Az alternatív módszerek tömkelege áll a kutatók rendelkezésre: sejt- és szövettenyészetek, egyéb in vitro eljárások, matematikai modellek, oktatófilmek, interaktív, szimulációs szoftverek. Ráadásul az állatkísérletek jelentős része nem is gyógyászati célú. A fegyveripar titkosan kezeli az állatokon végzett sugárkísérleteit, ballisztikus fegyverek próbáit, ideggáz teszteket és mindazt, amit az ember rombolási hajlama ártatlan lényeken gyakorolni képes.

A szépségért szenvedni(ük) kell
Sok állat esik áldozatul a világon kozmetikumok, piperecikkek és más fogyasztási cikkek Draize-tesztjeinek is. Ilyen a szemkárosodási teszt (például nyulak szemébe cseppentett maró koncentrátum, sampon). A bőrkárosodást például fogkrémek, dezodorok esetében vizsgálják. Nyúl, majom, kutya nemi szervét (mint „jól reagáló” területet), vagy nyers húsukat kezelik az adott szerekkel.

Mérgezési teszt az LD 50-es teszt. A rövidítés a „letális dózisra” utal: azon anyagmennyiségre, amelytől az adott számú állat fele elpusztul. Az állatok gyomrába csövön át nagy mennyiségű púdert, arc, vagy hajfestéket juttatnak. Gyakran a halált nem a „méreg”, hanem a túladagolás okozza: fulladás, vagy „eltömődés”. Néhány más termék a listáról: rovarirtók, gyomirtók, élelmiszeradalékok, fagyálló folyadékok, fékfolyadékok, kályhatisztítók, szemfesték, sminkek, poroltók, stb.

Bár az állatvédők hangjának köszönhetően Magyarországon a szépítőszerek állatokon való tesztelését 1998 óta már törvény tiltja (csakúgy, mint a fegyverek és lőszerek ilyen tesztelését), a gyógyszeriparban folyamatosan használják az LD 50-es eljárást. Szerte a világon pedig a fogyasztói társadalom mohósága és újdonságok iránti vágya - még ha a régi termékek ugyanolyan jók is - egy-egy kozmetikai szer esetében állatok ezreinek gyötrelmes halálát okozza.

Az élet pártján
A nagy vallási hagyományokban gyakran megjelenik a más élőlények iránti erőszakmentes, szeretetteljes hozzáállás igénye.

A hinajána buddhizmus egyik központi alapelve előírja az állati létformák kíméletét: „Senki se öljön, se ne ölessen élő lényt, se ne helyeseljen, ha mások ölnek... mert minden lény reszket az erőszaktól, mind fél a haláltól, mindnek kedves az élet: az ember gondoljon arra, hogy minden lény hozzá hasonló, s ne öljön, és ne ölessen.” (Dhammika-szutta)

A vegetáriánus keresztények szerint a „Ne ölj” parancs az állatok életének tiszteletben tartására is vonatkozik. Miért ne kellene felebarátokként bánnunk az állatokkal is? Szent Ferenc például mélyen tisztelte „kis testvéreit” attól függetlenül, hogy milyen parányiak voltak. Bátyjainak és nővéreinek tekintette a teremtményeket, mert tudta, hogy ugyanaz az eredetük, mint neki magának.

Még Mohamed, az (egyébiránt nem erőszakmentességéről közismert) iszlám vallás alapítója is így vélekedett: „Aki az alacsonyabb rendű teremtményekhez kedves, az magához kedves.”

A hinduizmus egyik alapvető írása pedig így figyelmeztet a húsevés erkölcsi vonatkozásaira: „A következő személyeket tartják az állat gyilkosának: aki megengedi, aki megöli, aki feldarabolja, aki megveszi, vagy aki eladja, aki elkészíti, aki felszolgálja, és aki megeszi.” (Manuszmriti 5.51)

India sokezer éves írásai, a védikus írások követőik szemében isteni eredetűek, és az egyéni és társadalmi lét tökéletes berendezésére adnak útmutatást. A karma törvénye szerint minden tettünk visszahat ránk: fájdalomokozásért fájdalommal kell fizetnünk, ha szeretetet adunk, akkor azt is kapunk. Akár közvetve, akár közvetlenül vesz részt valaki a védelmünkre bízott állatvilág tagjai elleni erőszakban, tetteivel azt kockáztatja, hogy következő életei során hasonló helyzetbe - állati testbe - kerül, és ugyanazokon a szenvedéseken kell keresztülmennie, mint az emberi mohóság és kegyetlenség áldozatainak. Eszerint az állatokkal való emberi bánásmód nem csupán érzelgősség, hanem a saját érdekünket szolgáló, legalapvetőbb elvárás. Az élet célja a lelki fejlődés - ám ezt lehetetlenné teszi, ha képtelenek vagyunk könyörületességet tanúsítani más élőlények iránt.

„Óh, Arjuna! A tökéletes jógí az, aki saját magához hasonlítva minden élőlényt — legyenek azok akár boldogok, akár boldogtalanok - valóban egyenlőnek lát.” (Bhagavad-gítá 6.32)

2010. május 5., szerda

Hires vegetarianusok I.

Egyik kedvenc kerdesem: Hogy tudsz sportolni ha nem eszel hust? Honnan van energiad?

Erre most igy valaszolnek...

Vegetarianus sportolok!
  • Koban Rita ketszeres olimpiai-, kilencszeres vilagbajnok kajakozo
  • Toth Viktor vegan terepriatlonista, 2004, Xterra EB, Csehország 2, 2003, Xterra VB, Maui 12
  • Alexander Dargatz vegan testépítõ szenzáció
  • Dr. Ruth Heidrich triatlon vilagbajnok - "Nem kérdéses, hogy az alacsony zsírtartalmú vegán táplálkozás, és a rendszeres erõteljes testmozgások együttese a kulcs a ragyogó egészséghez...A vegán táplálkozásból nyert erõmbõl évente 50-60 triatlon- és marathoni versenyt teljesítettem."
  • Carl Lewis amerikai olimpiai bajnok sprinter
  • Martina Navratilova sokszoros bajnok teniszezo
  • Denise Nicole fittnes model gyoztes (2005)
  • Kenneth G. Williams profi vegán testépítõ, személyi tréner, elõadó, vegán kampány koordinátor, állatvédõ (IDA), model - Go vegan and nobody gets hurt!

2010. május 1., szombat

Vadaszat

(Bocsi, hogy nincs ekezet)
Ismet egy szemelyes beszelgetesemet osztom meg veletek...
Epp csak par napja kezdtem megismerkedni valakivel, amikor egy beszelgetesunk folyaman mondta hogy vadasznak keszul. Rogton felkaptam a fejem erre a mondatra es az elso kerdesem az volt, hogy "Miert, ha szereted az allatokat?" (ugyanis addig ezt mondta nekem...) A valaszara igazan mar nem is figyeltem, mert valamifele felho kerult kozenk. Azt mondta, hogy a vadallomanyt egyensulyban kell tartani. Na de konyorgom, mit jelent ez? Ki szabja meg, hogy hany vaddiszno, oz, facan stb. legyen a Foldon? Miert kellene ezt nekunk megszabni? Erre meg tudomanyos magyarazatot sem lehet adni! Van a Fold. Es van sok sok fele eloleny. Mindegyiknek egyenlo joga van ott lehet ahol van, nem? Az emberek szaporodasat meghatarozza valaki? ugyanilyen erovel adhatnank fegyvert a majmoknak, hogy irtsak az embereket, mert tul sokan vannak. Mi vagyunk azok, akik a tobbi eloleny elovilagat egyre osszebb zsugoritjuk. Oda epitettunk/epitunk utakat ahol a mokusoknak joguk van rohangalni! ezek alapjan, milyen jogon olunk meg barmilyen allatot??? Csak azert, mert az epp arra jar amerre mi???? Hogy tehetunk ilyet? Milyen okos eloleny az ember... Milyen dolgokat feltalal... Milyen epuleteket tervez, valosit meg... Es megis ilyen primitiv, hogy nem kepes elni mas elolenyekkel? Milyen jogon sajatitjuk ki magunknak ezt a planetat???

2010. március 25., csütörtök

A Föld órája


Jelképes villanylekapcsolással figyelmeztet az energiatakarékosságra és a környezetszennyezésre a Sydney-ből indult Föld órája akció, mely mára világmozgalommá nőtte ki magát. Március 27-én este elsötétül az [origo] címoldala és adásszünetet tart az OzoneNetwork. Egy óra takarékoskodás viszont nem váltja ki, ha valaki az év többi, nyolcezer-egynéhányszáz órájában nem törődik a környezettel.

A tervek szerint szombat este olyan nevezetességek sötétülnek el egy órára, mint a budapesti Lánchíd, az Eiffel-torony, a New York-i Empire State Building, vagy éppen San Francisco leghíresebb látványossága, a Golden Gate híd.

A minden időzónában március 27-én, szombaton este fél 9-kor kezdődő, egyórás elsötétítéssel az esemény szervezője, a WWF (Természetvédelmi Világalap) az éghajlatváltozás veszélyeire hívja fel a világ figyelmét. A szervezet magyarországi egyesületének adatai szerint itthon 74 település, 217 intézmény és vállalat, továbbá több mint 5300 magánszemély csatlakozott a 2010-es kezdeményezéshez.

Az első Föld órája kampányt 2007-ben, az ausztráliai Sydney-ben tartották. A metropolisz kétmilliónál több lakosa - és maga a város is - lekapcsolta egy órára a nélkülözhető fényeket, így 10,2 százalékos áramfogyasztás-csökkenést mért a Sydney energiaellátását szolgáltató EnergyAustralia. Bár a fő cél a figyelemfelkeltés volt, az akcióval mintegy 5 százalékkal csökkent a légszennyező anyagok kibocsátása.

2008-ban a világ 35 országában több mint ötvenmillió ember vett részt az akcióban. Ebben az évben csatlakozott több magyar város, köztük a díszkivilágítás lekapcsolásával Budapest is az mozgalomhoz. Fél 9-kor így elsötétült a budai Vár, a Lánchíd díszkivilágítása és számos szobor, műemlék.

A Föld órája kampányban tovább nőtt a részvevők száma 2009-re: Magyarországon a Szonda Ipsos közvéleménykutató adatai alapján a felnőtt lakosság 15 százaléka vett részt az akcióban, vagyis legkevesebb 1,5 millió ember. Összesen 67 önkormányzat csatlakozott hivatalosan a mozgalomhoz; egy órára elsötétült többek közt a budapesti Művészetek Palotája és a tatabányai turul. A megtakarított energia 50 és 100 Mw között volt. Világszerte 88 ország mintegy 4000 városa, és több százmillió ember kapcsolta le a fényeket. Bár a megcélzott egymilliárd résztvevő nem jött össze, az esemény így is a világ legnagyobb volumenű klímavédelmi megmozdulása lett.

Tekintsd meg a videót is!
http://www.pixter.hu/video?id=19122

2010. március 24., szerda

Haszonállatok...

Tegnap este kisebb vitába keveredtem egy nagyon jó barátommal. Érdekes, mert nagyon sok mindenben egyet értek vele, sok témában el tudunk beszélgetni órákat, nagyon megegyezik az életszemléletünk. Mégis találtunk valamit, amiben nem értünk egyet.
Először is, én vegetáriánus vagyok, ő nem.Mielőtt bármit is mondanék, félre értés ne essék, nem diszkriminálok, nem ítélkezek. A legtöbb barátom húsfogyasztó. Én nem győzködök embereket, csak megosztom velük a szemléletemet. Vannak, akik meghallgatnak, vannak akik, elhallgattatnak, és sajnos vannak olyanok is, akik próbálnak meggyőzni arról, hogy valamit nem jól csinálok. Ez már annyira nem tetszik. Nem kell, hogy bárki is egyet értsen velem! De! legalább fogadják el, és ne győzködjenek! a hosszú bevezető után, a lényeg...
ezzel a kedves barátommal tegnap este beszélgettünk a "vegaságról". (nem írom le az egész beszélgetést, csak a lényeget, amit szeretnék megosztani).
Azt mondta, hogy ő is szereti az állatokat, de mégsem érti meg, miért nem eszek húst. (ezért nem hibáztatom, mert szerintem ez csak tudatlanság, vagy elzárkózottság) Azt állítja, hogy a vadon élő állatokat ő sem bántaná, nem tudná megenni. De a csirke az csirke és azért van, hogy megegyük. Micsoda mondat, igaz? Kérdem én, miben más egy csirke, mint egy őzike???? Miben különbözik egy csirke és egy oroszlán? A csirke nem érez vajon fájdalmat, amikor összezsúfolódva, a szalagon haladva, eltörik a lába? Mi ez a sztereotípia az emberekben, mi szerint a haszonállatok azért vannak, hogy megegyük őket? Amint megszületnek, ők is éreznek!!!

2010. március 23., kedd

http://www.youtube.com/watch?v=xstLRWHgD2Q

Mit miért?

Mit okoz a túlzott húsfogyasztás?

  • Évente 760 millió tonna! gabona szükséges a haszonállatok etetésére! Ez 14x oldaná meg az ételhiányt!
  • 1,2 milliárd ember szenved éhínségben!
  • 1,2 milliárd ember túlsúlyos!
  • Minden másodpercben futball pálya méretű esőerdő semmisül meg, hogy 257 hamburgert állítsanak elő!
  • Az Amazon erdők 20 milliárd tonnányi friss vizet bocsájtanak ki naponta a légkörbe!
  • A haszonállatok 40%-kal több üveghatású gázt állítanak elő, mint a globális közlekedés!
Gondolkozz és majd csak aztán cselekedj! A Föld jövője tőled is függ!


Nem véletlenül választottam blog címnek azt, hogy "One4Them". Témáim közt fognak szerepelni az állatok kínzása, a vegetáriánus életmód, az állatok jogai, a Föld tisztelete, megóvása... Szeretném megosztani az ide látogatókkal, minden információmat, gondolataimat. Valamint szeretném, hogy ti is osszátok meg velem a tieiteket az egyes témákkal kapcsolatban. Lehet az egyetértés és ellenvélemény. Célom összehozni azokat az embereket, akiket érdekelnek az állatok annyira, hogy harcoljanak a jogaikért, akik szívükön viselik a sorsukat, akik imádják a természetet. Legyünk mi az állatok hangja!